Inspiráló előadások a TALENTn Tehetségfórumon.

tehetségfórum talentn rendezvény

Ha a tanítvány készen áll, megérkezik a mester is - tartja a régi mondás, melyre nagyszerű példákat láthattunk november 5-én csütörtökön a Várkert Bazárban rendezett TALENTn Tehetségfórumon. Lelkes előadásokon ismerhettük meg a fiatal tehetség ezer arcát, a színes bemutatkozásokból pedig az is kiderült, milyen úton ébredtek rá izgalmas képességeikre, hogyan jutottak el a sikerhez mentoraik segítségével.

A tehetség fejlődése megállíthatatlan, még akkor is, ha nehéz életkörülmények között kell kibontakoznia. Az alig látó Lengyel Zsófia válogatott paratriatlonista és újságíró, kitartásának köszönhetően két nyelvvizsgát szerzett (emellett iskolai előadásokon is népszerűsíti a társadalmi elfogadás szemléletét). Zsófia szeretné, ha a magyar társadalom minél elfogadóbbá válna, és egy kis segítséggel, odafigyeléssel, akadálymentesítéssel a maga környezetében mindenki megkönnyítené a látássérültek, kerekes székben élők és siketek életét.

A mozgássérült Tóth Károly példaadó elkötelezettsége is a tehetség diadala.  A kerekes székben ülő Károly saját színdarabja részleteivel mutatta be egy mozgássérült fiatal életét, majd megható szavakkal beszélt arról, mennyire fontos „az életben álmodni, önmagunkban hinni és tenni terveink megvalósításáért”. Károly saját színházával, a tánccal szeretné elősegíteni, hogy az emberek nyitottabbá váljanak a fogyatékkal élők felé.

Balogh Tamás, a Balogh Tamás Quartet alapítójának dinamikus előadásából kiderült, hogy a jazz minden könnyűzenei műfaj őse, különösen alkalmas az improvizációra. A fiatal zenész kérésére egy önkéntes jelentkező három hangot játszott a zongorán, amiből a kvartett élőben komponált improvizatív jazzprodukciót.

A tehetség megédesíti az életünket: Magyarné Fekete Veronika designcukrász szerint a tortakészítés a kreatív kibontakozás lehetősége. Lelkesedésének köszönhetően a szenvedélye lett a szakmája. Alice Csodaországban stílusú tortájával hobbicukrász kategóriában fődíjat nyert az Iparművészeti Múzeum Sütnicake Tortafesztiválján. Később a Tortadíszítés magazin főszerkesztője lett, ahonnan korábban új szakmája alapjait tanulta.

A tehetség kimunkálásában tapasztalt szakemberek segítették a fiatalokat. Valódi „gyémántcsiszoló” mentorok támogatták a fiatalok fejlődését. Többek között Bozsik Yvett táncművész, koreográfus, Heal Edina, a Google Magyarország ügyvezető igazgatója és Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke egyengette tanácsadóként a tálentumok útját a siker felé vezető úton. Zsédenyi Adrienn, a népszerű énekesnő a zenei tehetségek mentorálásában vett részt. Zséda megosztotta velünk zenei ars poeticáját: fontosnak érzi, hogy a dalaiban értékes történeteket meséljen el, ezekkel szebbé tegye mások mindennapjait. Az énekesnő sok ösztönző segítséget kapott tanáraitól zenei fejlődése során, ezt a számtalan segítséget szeretné viszonozni mentori munkájával.  

A rendezvény végén online szavazás keretében választották meg a négy kategória leginspirálóbb előadóit. Az Innováció kategória legjobbja, Jeney Ákos vizuális kommunikátor már 16 évesen világrádiót alapított, egyedül tervezte meg a rádió weboldalának arculatát és szerkesztett műsorokat. A Miskolci Egyetem műszaki menedzser hallgatója önálló startup céget tervez kreatív tervei megvalósítására, barátaival izgalmas játékokat készít iOS és Android platformokra. Nagy álma egy saját vállalkozás, mely Kelet-Magyarország nemzetközi szintű kreatív központjává válhat.

A Tudományos kategória leginspirálóbb előadásain Dr. Tóth-Vajna Gergely és Dr. Tóth Vajna-Zsombor példája a bizonyíték arra, hogy az orvosi feladatok mellett is megvalósítható a munka és a zene kreatív kombinációja. Zsombor a Musica Florens barokk zenekar alapítója és karmestere, emellett kétszeres magyar párbajtőr bajnok. 2015 májusában tett mestervizsgát az amszterdami zeneakadémián, most a bázeli és a müncheni zeneakadémia posztgraduális képzéseire készül. Testvére, a gyermekgyógyász Gergely szeret rendszerben gondolkodni, ezt keresi a zenei harmóniákban és az emberi test gyógyításában is. Imádja a barokk zenét, a koncerteken szívesen mesél az embereknek a zenei stílusokról és az adott korról. A Musica Florens több mint 60 koncertet adott külföldön, az USA-ban, Hollandiában és Svédországban is felléptek.

„Egy remek ötlet akkor válik valósággá, ha valaki elkezd igazán hinni benne. Öleljük magunkhoz a káoszt, ne féljünk attól, hogy nem illünk bele a hagyományos művészeti kategóriákba, inkább alkossunk új filmnyelvi szabályokat”- biztatott minket kreatív gondolkodásra Kőszegi Tamás, a Művészet kategória legösztönzőbb előadója. A fiatal rendező az egyetemi vizsgák előtti „fénymásolási pániktól” ihletve úgy döntött: minden korábbi szabályt felülírva fénymásoló géppel készít filmet. A fiatal rendező bebizonyította, hogy létezik élet az élőszereplős és animációs filmek korábban kiaknázatlan határvidékén. Tamás olyan egyedülálló filmnyelvet és művészi utat választott, amivel az egész közönséget lenyűgözte.

Kőpataki Katalin pszichológus és meseíró lett a Társadalmi Érték kategória leginspirálóbb előadója. Katalin segítségével betekintést nyerhettünk egy aktuális társadalmi probléma, a munkafüggőség működésébe, mely könnyen okozhat örömre való képtelenséget, álmatlanságot és depressziót. A testünk működését bemutató hanganyagból azt is megtudhattuk, milyen sokkhatást élünk át az intenzív stressz során.

Köszönjük az inspirációban gazdag előadásokat és minden korábbinál nagyobb sikereket kívánunk a tehetségeknek!