Kisgyörgy Éva, azaz Travellina az egyik legismertebb hazai utazó-blogger. Kevesen tudják, hogy egyike Budapest legjobb házigazdáinak is. Az általa csak „kislakás” néven emlegetett Airbnb-szálláshelye a Magyarországra utazók egyik kedvence, Éva pedig superhost, vagyis a legnépszerűbb „főbérlők” egyike lett.

Világörökségek nyomában

Éva egy telekommunikációs cég munkatársaként szabadidejét és megtakarított pénzét szinte kizárólag utazásra fordította. Kezdetben az UNESCO Világörökség-listájának helyeit látogatta végig, majd az úti tervek kiegészültek egyéb látnivalókkal, érdekes helyekkel. Jelenleg az Egyesült Államok legendás 66-os útján vezeti éppen az egy hónapra kapott bérautót – vagy kávézik valamelyik beatkorszakból ottmaradt retro dinerben, vagyis tipikus, amerikai falatozóban. Látogató már sokszor, sok helyen volt, így kívülről tudja, mi a fontos egy turista számára. Mikor épp itthon van, akkor házigazda lesz a vendégből.

Hogyan legyél superhost?

Az Airbnb internetes szállásfoglaló oldal szálláskeresőket hoz össze olyan házigazdákkal, akiknek van egy vendégfogadásra alkalmas kanapéja – vagy akár egész háza. A superhost-ok, vagyis a legjobb házigazdák olyan személyek, akik nem csak kiadó ingatlannal rendelkeznek, de egyben segítik és emlékezetessé teszik a vendégek tartózkodását is. Éva kifejezetten az Arbnb-re alapozva keresett és vásárolt egy belvárosi lakást, gyalogos távolságra a legnépszerűbb látnivalóktól. A lakás átalakítása előtt részletesen átgondolta, hogy utazásai során szálláshelyein milyen jó és rossz tapasztalatokat szerzett, de megkérdezte Facebook-oldalán ismerőseit és követőit is, hogy ők mit tartanak fontosnak, mit javasolnak. Olyan dolgokat is figyelembe vett, mint a használható olvasólámpa vagy a gyors wifi. Az Airbnb szállásadóit kilenc szempont szerint minősíti: a hely tisztasága, a vendégek visszajelzései, a kommunikáció gyorsasága (24 órán belüli válaszadás), az információk pontossága mind fontos szerepet játszanak a választáskor. A legjobb házigazdák superhost profiljelvényt kapnak, ami fokozza a szállásvadászok bizalmát – ehhez elengedhetetlenül szükségesek a tartósan legjobb, ötcsillagos visszajelzések.

Mi a népszerűség titka?

A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. A hotelszakmában ez így hangzik: egy szálláshely népszerűségét alapvetően három dolog határozza meg: a fekvése, a fekvése és a fekvése. Éva lakása tökéletes helyen van, a tervezése átgondolt, a berendezése modern, kényelmes és praktikus. Mindezeken felül Éva személyes tanácsokkal, praktikus információkkal is ellátja vendégeit: segít nekik a reptérről bejutni a városba, örömmel ajánlja kedvenc helyeit és hasznos utazási-városnéző-gasztronómiai információkkal járul hozzá, hogy még jobban érezzék magukat. A házigazda legfontosabb feladata, hogy tisztában legyen vendégei igényeivel és vágyaival: egy ideig ugyanis az ő lakása az otthonuk. Éva kiválóan beszél angolul, és utazásai során szerzett tapasztalatait remekül tudja kamatoztatni szállásadóként is.

Megéri?

A kérdést, ami mindenkiben először merül fel – de nem biztos, hogy fel is meri tenni – a végére hagytuk. A rövid válasz egyszerű: igen, megéri. Az Airbnb átlátható és jól működő rendszer, ami a remekül felépített és üzemeltetett struktúrán kívül a bizalomra is épít. Bár bejárta a világot az a hír, miszerint néhány rendhagyó Airbnb vendég egy szobát rommá pusztítva hozza rá a sírást a házigazdára, hatalmas károkat okozva - ez azért egyáltalán nem jellemző. Az internetes oldalon nem csak a szálláshelyek, de a vendégek is kapnak minősítést, a házigazdának ezek alapján megvan a joga, hogy nemet mondjon egy-egy foglalási kérésre. Közelebbről nézve azonban az Airbnb nem a könnyű és gyors meggazdagodásra vágyók műfaja. Jó üzlet, de rengeteg figyelmet, személyességet, a visszajelzésekre való gyors reagálást és remek problémamegoldó készséget igényel. Olyan, mintha paradicsomot termesztenénk – ahol a gondoskodás napi szintű, a jelenlét folyamatos, a munka eredménye pedig lassan érik be. Azzal a különbséggel, hogy a paradicsom soha nem fog az interneten kitörölhetetlen minősítést hagyni rólunk.