Zsombori Balázs még középiskolás volt, amikor az alkalmazást fejleszteni kezdte. Mára több mint 1000 magyar családnak segített vele, munkáját gyógypedagógusok is elismerik.

Névjegy
Zsombori Balázs találmánya, a PictoVerb táblagépekre és okostelefonokra fejlesztett alkalmazás, amely segítséget nyújt a beszédben korlátozott embereknek. Az applikáció könnyen felismerhető és azonnal értelmezhető rajzokat, képeket alakít át hangzó mondatokká.
Az ifjú tehetség a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola tanulójaként kezdett dolgozni az alkalmazáson. Jelenleg BME VIK mérnökinformatikus képzésének hallgatója.

- Honnan jött az ötlet?

 - A PictoVerb története 2013-ra nyúlik vissza. Egy kedves ismerősöm betegség következtében elvesztette beszédkészségét. Megdöbbentő volt látni, hogy semmilyen modern segédeszköz nem volt elérhető számára. Ekkor határoztam el, hogy ezen változtatni fogok.

 Célomul tűztem ki, hogy olyan, széles körben hozzáférhető, könnyen kezelhető, anyanyelven szóló programot hozzak létre, mely hangot adhat minden érintettnek. Nekikezdtem egy prototípus kifejlesztésének, melyet az ismerősöm már az első hetekben sikerrel használt. Ez akkora motivációt adott számomra, hogy megalapozta a következő évek történéseit.

 - Hogyan lett az ötletből kész termék?

 - A projekttel indultam a Magyar Innovációs Szövetség által megrendezett 22. Ifjúsági Innovációs Versenyen. Az itt kapott szakmai mentorálas nagyon sokat lendített a munkám előmenetelén. Első helyezést értem el, és vele a lehetőséget, hogy megmérettessem magam a 25. Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyén. A nemzetközi mezőnyben, 37 ország 85 projektje közül III. helyezést értem el. Ezt követően bemutatkozhattam tudományos fórumokon Brüsszelben és Stockholmban is.

Ahogy a projektemnek egyre híre ment, több száz magánszemély és intézmény vette fel velem a kapcsolatot. A sok megkeresés, felhasználói igény egyértelműen megmutatta, hogy azt a komplex prototípust, melyet létrehoztam, szét kell bontani kisebb termékekre.

 Csapatot építettem magam köré, és gyógypedagógus szakemberekkel, valamint érintett családokkal együttműködve nekikezdtünk az első ilyen termék profi kidolgozásának. Ez az első termék tavaly októberben vált mindenki számára elérhetővé.

- Miért PictoVerb a neve?

- A program első változata azon embertársainkat segíti, akik korlátozottak a verbális kommunikációban és mondandójukat vizuális jelek segítségével közölik. A PictoVerb elnevezés is erre utal. Az alkalmazás könnyen felismerhető képeket, piktogramokat alakít grammatikailag helyes, természetes emberi hangon megszólaló mondatokká.

 Fontos megjegyezni, hogy a PictoVerb a közeljövőben egy egész termékcsaládot fémjelez majd, mely megoldást kíván nyújtani a legkülönfélébb veleszületett, vagy szerzett állapotokra, betegségére, melyek akadályozzák az egyén beszédkészségét.

 - Kik segítették a projektet?

 - A projektet anyagilag önzetlen támogatók segítették, akik megadták a financiális kezdőlökést ahhoz, hogy a PictoVerb biztonságosan elindulhasson, és azóta már önmagától – Kft. formájában – működhessen, folyamatosan fejlődhessen.

 Sokat köszönhetek volt, középiskolás tanáraimnak is, illetve az Innovációs Versenyen hozzám rendelt mentoraimnak. Szintén kiemelném két csapattársamat, akik kezdetektől az ügy mellé álltak és mára ügyvezetőtársaim a PictoVerb Kft-ben.

 - Milyen visszajelzéseket kapott róla?

 - A PictoVerb mára az ország számos gyógypedagógiai intézményében a napi fejlesztés részévé vált, illetve több mint 1000 magyar családnak segített már.

Gyógypedagógusoktól, segítőktől, hozzátartozóktól naponta kapunk pozitív visszajelzéseket, gyakorlati tapasztalatokat, illetve kéréseket is, melyeket igyekszünk folyamatosan beépíteni a programba.

A termék nemzetközi fogadtatása is pozitív. Jelenleg 5 nyelven érhető el, és külföldön is egyre többen veszik használatba. Most márciusban meghívást kaptunk Máltára. A Máltai Szociális Minisztérium kérésére máltai nyelven is elérhetővé tettük a programot, illetve bemutattuk egy olyan konferencián, mely a legújabb segítő technológiákat gyűjtötte.

 - Ön szerint mi a siker definíciója?

 - Munkámban a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy hogyan lehet a legkülönfélébb állapotokhoz, képességekhez úgy testre szabhatóvá tenni a programot, hogy minden felhasználónak ugyan olyan eredményesen tudjon segíteni. (Hogy egy példát hozzak, a beszédben való korlátozottság több esetben mozgásbéli akadályozottsággal is jár.)

 Hogy minél jobban segíthessem felhasználóimat, igyekszem sok időt tölteni családoknál, illetve intézményekben. Az itt átélt pillanatok – amellett, hogy fontos bemenetéül szolgálnak fejlesztésünknek – mindig nagyon-nagy lelkesedéssel töltenek el. Nem egyszer voltam részese annak, mikor hozzátartozók életükben, vagy sok év után először tudtak kommunikálni egymással.

Az egyik legnagyobb sikeremet az alábbi történet mutatja. A program egyik legelső felhasználója egy nagyon okos, általános iskolás kisfiú. Ő már lassan 2 éve használja a programot, és egyértelműen kirajzolódik, hogy a PictoVerb nagyban hozzájárult ahhoz, hogy képességeit meg tudja mutatni a külvilágnak. Mára az osztálya haladó csoportjában tanul, és a tanítóinak sokszor úgy kell rászólni, hogy ne mindig Ő mondja a megoldásokat.

- Mi kell ahhoz Magyarországon, hogy egy ötletből sikeres termék/applikáció/találmány legyen?

 - Kitartó, szorgalmas munka. Ha valaki jó ügyért dolgozik, nagyon sokan állnak mellé. Szerencsés vagyok, hogy ezt nap mint nap megtapasztalom. De nem árt azért az óvatosság, megfontoltság sem. Mindig lesznek olyanok, akik hízelgő kommunikációval, de közel sem olyan tisztes szándékkal keresnek meg. Erre azt a megoldást tudom javasolni, hogy még az ötlet fogantatásakor érdemes kitűzni a missziót, melyet semmi és senki nem írhat felül.

 Ha egy lehetséges partner ezt megkérdőjelezi, az jó indikátora annak, hogy bizony csupán üzleti érdekek vezérlik. Én ilyen esetben mindig a saját utamat választottam és az idő igazolja, jól döntöttem. Hiszem, hogy a nagyobb, nemes cél kell, hogy mindig a szem előtt lebegjen, és minden egyéb, pl. üzleti sík csak eszköz lehet a misszió megvalósításához.