zene gyógyítás orvos ikrek

Interjú a Dr. Tóth-Vajna ikrekkel, akik 2015-ben az 50 tehetséges magyar fiatal program tudomány kategóriájának legjobbjai lettek.

Kettős életet éltek, mint Batman: napközben a betegeken segítetek, este pedig zenéltek. Sok konfliktust hoz ez a feszített tempó? Hogyan oldjátok meg az időmenedzsment kérdését?

Gergely: Én jelenleg a Semmelweis Egyetem I.-es számú Gyermekklinikáján vagyok központi gyakornok, itt most volt a munkába állásom egyéves évfordulója, mellette a közös zenekarunk, a Harmonia Caelestis karmestere vagyok. Minden csak elhatározás kérdése: az embernek arra van ideje, ami fontos neki, és ha belegondolunk: amit szeretünk, arra nem nehéz időt szakítani!

Zsombor: Az én életemben az arányok mások. Engem a zenélés most jobban lefoglal, a közös koncertjeink mellett most jöttem haza Londonból, ahol a Händel House Museum mellett játszhattam II. Erzsébet királynő egyik csembalóján és Anglia legöregebb működő orgonáján. Viszont november végén az orvoslásban futó kutatásaim kell előrébb lendítenem, majd a december megint főleg a muzsikálásé. A titok az arányok helyes megválasztásában rejlik, és abban, hogy szeressük azt, amit csinálunk!

Mi a közös pont a gyógyításban és a barokk zenében? Melyiket miért szeretitek?

Zsombor: A régiek így mondták: Musica laetitiae comes medicina dolorum (A zene társ a vigaszságban és gyógyír a fájdalomra). A zene gyógyító erővel bír, a lélek harmóniája pedig a test gyógyulását is segíti. Orvosi szakdolgozatomban emiatt is foglalkoztam a zeneterápiák szerepével az orvoslásban. A zene maga a szabadság, egyszeri és megismételhetetlen, az orvoslás pedig a szervezet harmóniáját hivatott helyreállítani. Így nézve már nincs is olyan távol egymástól a két dolog!

Gergely: Az orvos olyan, mint egy karmester: át kell látnia a test minden szervének (zenészének) működését, játékát ahhoz, hogy segíteni tudjon a harmónia és a megfelelő összjáték megteremtésében. A zene az öröm forrása, ugyanúgy az is, ha egy beteg gyermeket látok meggyógyulni, ha azt érzem segíthettem. Végső soron mindkettő arról szól, hogy segítünk az embereknek a tudásunkkal.

Hasznosítható a zene az orvosi munka feszültségeinek csökkentésére? Ezt esetleg más dokiknak is felírnátok receptre?

Gergely: A zene segít ellazulni. Mindenki érezte már, hogy egy-egy nehezebb nap után jól esik leülni és a kedvenc zenéinket hallgatni. És máris jobban érezzük magunkat.

Zsombor: Én recept nélkül is ajánlom! A zene olyan őserővel bír, egy dallam, ritmus vagy karakter százféle érzést tud kicsalni belőlünk. Fontos, hogy mindenki hallgasson zenét. Ez nem feltétlenül kell, hogy klasszikus legyen. Bármi jó, ami kikapcsol, ellazít, vagy éppen feltüzel és felvidít!

Zsombor, milyen érzés volt Amszterdamban élni, Mozart és Mendelssohn hangszerein játszani?

Amszterdam egy fantasztikusan inspiráló város, ugyanakkor néha fárasztó is tud lenni a sok turista miatt. Olyan szerencsések vagyunk, akik ott tanulhattunk, hogy olyan történelmi orgonákon voltak az óraink, vizsgáink, amik révén fontos tapasztalatokat nyerhettünk arról, milyen egy régi hangszer, hogyan kell „korhűen” szóra bírni. Az én mestervizsgám az Alkmaar-i St. Laurens templomban volt, ahol egy 17. századi barokk orgonán és egy 1511-es kis gótikus-reneszánsz orgonán kellett megmutatnom a tudásom. Múlt héten Londonban pedig olyan hangszereket szólaltathattam meg, amiken Händel és Purcell játszott. Ilyenkor az ember maga is kicsit részévé válik a hangszer történetének és ez nagyszerű érzés! Olyan élmények ezek, amikből aztán sokáig tudok energiát meríteni.

Gergely, jól tudom, hogy az USA-ban töltött gyakorlatod során egy operáló robotot is tesztelhettél?

Gergely: A "da Vinci" nevű robot tulajdonképpen olyan, mintha az embernek 4 karja lenne. Emellett nagy előnye, hogy akár a világ másik feléről is tudja irányítani az az orvos, aki beül az irányítókonzolba. Amerikában és Angliában már rutinszerűen alkalmazzák. Az Egyesült Államokban nekem is szerencsém volt egy olyan képzést elvégezni, amely során megtanulhattam az alapvető fogásokat és irányítást, ami ehhez a műszerhez kell. Persze ezt egy komoly vizsga követte, amin szerencsére kiválóan megfeleltem. Olyan tudás ez, ami itthon még nagyon sokáig ritkaságnak fog számítani, így nagyon örültem, hogy egy kicsit belekóstolhattam az "űrtechnológiás" orvoslásba.

Zsombor a zeneterápiáról írt szakdolgozatot. Hogyan hat a zene az emberi lélekre? Mi a kapcsolat a modern pszichiátria és a zene között?

Zsombor: Mint azt korábban említettem, a zene gyógyítja a lelket. Ha a lelkünkben minden rendben van, az segít a testi bajainkon is. Ilyen szempontból a zene egy mellékhatások nélküli gyógyszer. Szerencsére a zeneterápiák népszerűsége egyre nő, viszont arról még mindig keveset tudunk, hogy hogyan is hat pontosan. Szakdolgozatom egyik fejezetében egy eddig kevésbé kutatott témával foglalkoztam: azzal, hogy a zene különböző elemei (dallam, ritmus, harmóniák, hangszerelés, hangnemek, stb.) közül melyik milyen hatással lehet az emberi lélekre. Szerintem ebben a témában hatalmas lehetőségek rejlenek!

Mi volt a legemlékezetesebb pillanat orvosi és zenei karrieretekben?

Gergely: Számomra a legnagyobb pillanat egyelőre az volt, amikor a testvéremmel orvossá avattak. Egy olyan hosszú út vége, és egy másik eleje ez az emlék, amiből még sokáig táplálkozhat az ember. Zenei pályám egyik legszebb pillanata az volt, amikor Zsombor első diplomakoncertjén vezényelhettem egy orgonaversenyt, amiben ő volt a szólista! Akkor úgy éreztem, hogy ez egy olyan közös élmény, ami nem sokszor adódik egy zenész pályája során.

Zsombor: Az orvosi karrierben a doktorrá avatási ünnepség, a zeneiben pedig az, amikor 2014 augusztusában a lipcsei Szt. Tamás Templomban Johann Sebastian Bach sírjától alig pár méterre játszhattuk a mester orgonaműveit. Ez azon kevés pillanatok egyike, amire minden orgonista vágyik, de csak a nagyon szerencséseknek adatik meg!

Mit üzentek a többi orvosnak, aki zenészi álmokat dédelget?

Zsombor: Én a fiataloknak szeretnék inkább üzenni, akiket egyszerre több dolog érdekel: merjetek egyszerre több dologgal foglalkozni és soha ne adjátok fel az álmaitokat, bízzatok abban, hogy a szorgalom és a kitartás meghozza gyümölcsét!

Gergely: Én is nekik üzenem: kísérletezzetek, merjetek új dolgokat kipróbálni, ötvözni őket, és végső soron foglalkozzatok azzal, amit szerettek!